Ent asszonyom, avagy a 24órás háziápolás

 „…Egy entet nagyon nehéz rajtakapni, amikor mozog, s amikor nem mozog, akkor éppen úgy néz ki, mint egy fa.” – J.R.R. Tolkien

Entek: Testüket kéregszerű anyag fedi, amely lehet szürke, barna vagy akár zöld is. Az ujjaik akár az ágak, hatalmas lábukon hét hosszú, görbe ujj van, amelyek gyökerekre emlékeztetnek, azonban rendes ujjként tudják őket használni. A mozgásuk nem gyors és a távolságokat entlépésben mérik. Az entek, ahogy ők mondják, nem hamari népek, ezért mindent alaposan átgondolnak. Sok emberi szóra nincs szavuk. Nyelvük bonyolult és nehézkes, mivel a fogalmakat nagyon összetett módon fejezik ki, és a legegyszerűbb dolgokat is nagyon sokáig tart kimondani rajta. Az enteken kívül nem beszéli más. Maguk az entek azonban ismerik, és jól beszélik a Közös Nyelvet, így nem okoz számukra gondot másokkal érintkezni, ha éppen ezt akarják.

Ent asszony – szellem nélkül

91éves, fitt,”sehr liebe Dame” ahogyan a munkáltatóm jellemzi. Jól és könnyen mozog, de a kor azért az ő testén is nyomott hagyott. Bőre ráncos, kérges, koronája ősz, de szavamra mondom, 10-15 évet simán letagadhat. Sohasem dohányzott, és egész életében sportolt. Tessék egy élő bizonyíték a kétkedőknek. Idős kora ellenére egyetlen gyógyszert sem szed. Sem rendszeresen, sem szükség szerint. Az ő lelkének ellensége nem fizikai betegség. A demencia az, ami felemészti, és amitől lassan megszűnik önmaga lenni.

Demencia: az agynak olyan előrehaladott megbetegedése, amely során a tájékozódási képesség, valamint a beszéd jelentősen romlik. A fogalom a latin nyelvből származik, és találóan azt jelenti, hogy –szellem nélkül–. A beteg egyre inkább elveszti az uralmát a gondolatai és maga fölött is. Neveket felejt el, úgy eltesz dolgokat, hogy utána nem találja, a beszéd során keresi a megfelelő szavakat. Legrosszabb esetben nem ismeri fel a legközelebbi hozzátartozóit sem. A rövid távú emlékezés zavara miatt nem tudja, mit mondanak neki, illetve mit csinált. Kérdéseket, párbeszédeket ismételgetve állandó odafigyelést igényel, már megkapott tárgyakat újra kér. 

Az idős néni állapota hullámzó, sokszor hosszú órákig, fél napig teljesen jól van, nincs gyötrő gondolata. Ám ugyanilyen sokszor rendkívül kiegyensúlyozatlan, zavart. Édesanyját, apukáját keresi, lehetetlen dolgokat vesz a fejébe, és nem hagyja magát meggyőzni azok valótlanságáról. Ingerült, mérges lesz attól, hogy nem emlékezik a részletekre, fontosnak vélt dolgaira, és ezáltal csak még mélyebbre kerül a félelmetes, sötét rengetegben.

A lakása rendben tartásáról, főzésről, beszélgetésről és rendszeres mozgásáról kell gondoskodnom, ezen kívül minden tevékenysége kontrollt igényel. Tisztálkodásnál elfelejti, hogy éppen hol tartott, öltözésnél nem találja a megfelelő ruhadarabokat.

Már ötödik hetemet töltöm vele, mostanra talán már megszokta jelenlétemet, és az odafigyelésemnek is örül.

De nekem is meg kell szoknom ezt a helyzetet. A szabadidő és a feltöltődés hiányát rendkívül nehezen viseltem az első időszakban. Itt minden, de minden tevékenységem alárendelt szerepet játszik. Nincs esténként megnyugvás-érzésem, egyedüli kikapcsolódást az olvasás és a családommal, barátnőimmel való csevegés nyújt. Minden este úgy fekszem le, hogy tartok az éjszakai hullámvölgytől, attól, hogy egyszer majd képtelen leszek megnyugtatni a bölcs, idős entemet.

A délutáni sétáink fő úticélja a pár entlépésre lévő Donau Zentrum, amely az itt élő emberek kedvelt bevásárlóközpontja. Ent asszonyom is napi rendszerességgel járt ide, mikor még rendesen tudta használni a Közös Nyelvet. Mára azonban egyedül elveszne ebben a rengetegben. Egy kávézó a legkedvesebb helye egy tisztáson, ide minden második, harmadik napon ellátogatunk, a cappuccino itt a legfinomabb, és lehetőségünk nyílik beszélgetni más entekkel, és kedves emberekkel.

Nem tudom, milyen biológia oka lehet, de általában délután 5óra körül jön el a holtpont. Ekkor mindentől függetlenül beférkőzik a fejébe egy kósza gondolat, és nem hagyja őt nyugodni. Sokféle módon próbáltam már megnyugtatni. Van, hogy partner vagyok a beszélgetésben, kérdezem, miért gondolja így, vagy úgy, de ez csak ritkán hoz megkönnyebbülést. A legjobb út, ha próbálom kivonni magam a témából, nem válaszolok a buta kérdéseire, ilyenkor általában egy idő után abbahagyja, és töpreng magában tovább. Rosszabb esetben olyan dolgot talál ki magának, amiért aggódni is lehet, és teszi is ezt teljes beleéléssel. Ilyenkor csak az idő az, ami az én oldalamon áll, próbálom megőrizni higgadtságomat, és kedves szavakkal nyugtatom.

Lelkileg nehéz itt lenni. Minden porcikám haza vágyik. De nem úgy, mint amikor egy ideje nem otthon alszol, és vágysz a saját közeged után, valahogyan máshogyan, intenzívebben annál.  Picit száműzetésnek élem meg az ittlétet. Száműztem magam csakis és kizárólag a fizetés és a nyelvtanulás miatt. És kitartok. Egyetlen pillanatig sem gondoltam még komolyabban arra, hogy feladom.

„Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (...) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni.”- A Gyűrűk Ura – A két torony

Munkanélküliség, Te Hétfejű Sárkány

1. Süsü, hisz egy fejjel is remek sárkányok léteznek!

Amikor még nem hittem el, hogy a munkanélküliség nem egy újabb kihívás, aminek csak meg kell felelnem, ami csak arra vár, hogy ezt is teljesítsem, és azonnal elmúlik, tovább áll...Még nem hittem el, hogy ez állapot, és nem röpke átmeneti időszak. Nem hittem el, hogy amióta felnőttem, azóta dolgozok, de most megesett... ...munka nélkül lettem. Még nem éreztem, így fel sem fogtam azt a sötét oldalt, amiről hallottam már egy-két ismerősömtől, de soha nem értettem. nem akartam érteni, hisz azt a nézetet vallottam, hogy aki akar, az talál munkát, olyan nincs, hogy nem!!!

Még tele voltam tervekkel, izgalmasan, reményekkel felvértezve nyitottam meg a böngészőt, és kerestem fel a munkaközvetítő portálokat, és állítottam be egyenként könyvjelzőnek is őket. Találtam is rögtön vagy 10 álláshirdetést, amiben el tudtam képzelni magam. Az önéletrajzomon volt még mit frissíteni, így aznap nem is küldtem el egyet sem, de nem baj: "hisz ráérek, még csak most lettem hivatalosan "aktív munkakereső", még ki sem pihentem magam..."-gondoltam.

Elmentem hát a helyi Munkaügyi Központba, fél napos sorban-ülést követően meg is tudtam, mennyi is az annyi, amit az elkövetkező időszakra az állam fizet nekem, hisz 10 éve rendesen adóztam. Ekkor még nem tudtam, hogy mennyire nehéz kevesebb pénzből megélni, mint amihez hozzászoktam... ... de fejben azért már alakult a lista, mert a sárkány harmadik feje a másodikat megelőzve, már ekkor nőni kezdett: "mi van, ha mégsem megy olyan gyorsan, mint képzelem"... ... szóval már ekkor alakult a lista,hogy mi mindenről tudok majd lemondani, ha szükséges lesz...

Azért Süsü az első fej, mert egyáltalán nem bántam volna, ha "Híres Egyfejű" marad....

2.Kudarc, ki először még lendületet adsz:

Eltelik egy hónap, aki fontos az életedben, körülötted, már mindenki tudja, hogy munkanélküli vagy. Te meg úgy gondolod, sebaj, más is túlélte már, neked is simán menni fog!

Hirtelen az egész napom szabad lett, azt csinálhattam, amihez csak kedvem adódott. Sok idő jutott magamra, a kapcsolatomra, a barátnőimre-(arra a kettőre), a kutyusainkra. Elkezdtem futni járni, és igen jót tett a rendszeres testmozgás. Tizenéves korom óta nem volt ennyi szabadidőm nyáron, és nagyon élveztem. Tudatosan nem hagytam, hogy elvegye bármi is a jó kedvemet. Kezdeti kudarc. Mert a CV-kre való visszajelzések sorra elmaradtak. Mindenkinek szóltam, hogy ha tud, vagy hall bármi munkalehetőségről, én jussak eszébe... ...de csak nem jött semmilyen jó hír. Közben én meg csak nem hagytam magam. Feltöltődtem egy könyvvel, egy hatalmas erdei sétával, egy tóparti piknikkel. És imádtam, hogy egyre nagyobb távolságokat bírok lefutni, hogy a kondícióm emelkedik. Mindezekből merítettem erőt, és hajtogattam magamban az egyik kedvenc életigazságomat, miszerint: " Gondolkodj pozitívan! A negatív gondolatokkal csak a rosszat vonzod be! Gondolkodj pozitívan, akkor a jót vonzod! Gondolkodj pozitívan!"

3.Aggódás, aki már Süsüvel együtt nőni kezdtél:

Túl vagyok a 100. elküldött CV.-n. Már nem szelektálok az álláshirdetések között. Az összes Dél-Dunántúli állást figyelem, minden olyan szóba jöhet, ahol tisztességesen lehet pénzt keresni. „MLM-rendszer”, „pénzügyi tanácsadás”, „házalás”, és „biztosítós ügynök” még mindig kizárva. (Hogy ilyenre jelentkezzek, lehet, újra kellene születnem.)

De a siker, vagy legalább csak egy kis megerősítés még mindig nem jön. Egyetlen állásinterjúra sem hívnak. Nem telik úgy óra el, hogy ne gondolnék a sárkányomra. Beleolvad minden tevékenységembe. Szépen lassan megmérgezi a jókedvemet, a kitartásomat, a pozitív-gondolkodásomat. Tudom, hogy rettenetesen rossz az időzítés is…az egész ország kíméletlen helyzeten megy át, a munkanélküliség nő, a sárkányok szaporodnak…

A harmadik hónap telt el körülbelül a sokfejűm társaságában. Már meguntam. Idegesít. Görcsösen kapaszkodok a pozitív gondolatokba…azok meg ezáltal, alapjaiban roskadnak össze. Aggódás. Lassú méreg. Napról-napra kevesebb kitartással ébredek... Kevesebb a jókedvem… Kevesebb a lendületem. Kevesebbszer találkozom a barátaimmal, kevesebbszer töltődök fel, kevesebb az élmény, kevesebb a pozitív gondolat. Helyette viszont nő az aggódás, nő a kételkedés. Pár hét telt el… és a sárkányom immár három-fejű.

4.Remény-felütöd fejed, és nem hagyod, hogy teljesen elvesszek:

Ha nem lettek volna a kutyáink, sokkal súlyosabb rombolást is végezhetett volna a zöld-szörny. Miattuk menni kellett. Miattuk nem lehetett teljesen bebábozódni. Rendszeres sétáink alatt a friss levegő átmosta a gondolataimat, erdei sétáink alkalmával a természet helyrebillentette a lelkemet. Őket jó volt nézni futkosni, játszani, felfedezni. Tudatosan kellett erőltetnem a nagy sétákat, mert bár nekiindulni nem volt könnyű, de utána mégis minden egyszerűbbnek, tisztábbnak tűnt. A „kutyás társadalom” pedig úgy épül fel, hogy nem magadért van jóban veled, nem Te vagy az első számú érték, hanem a kutyád. Ha a kutyádat kedveli egy másik kutyás, már nyert ügyed van. Nem kell megfelelned akkora szűrőnek, mintha a kutyád nélkül ítélne meg, őnélküle választhatná a társaságodat. ezáltal nem is kell magadból annyi mindent kiadnod. „Két kutyás, ha összetalálkozik, mindig lesz közös témájuk: a kutya.”(-Ba:cher Iván: Hatlábú) Ezáltal mégiscsak jártam emberek közé.

És egyszer csak: hívtak interjúra. Két héten belül kettőre is. Visszagondolva, hihetetlenül jó volt. Annyira izgultam, és annyira alaposan felkészültem. Nagyon jó tapasztalatszerzés volt. És bár beleadtam mindent, egyik helyre sem engem választottak ki. Érdekes módon akkor sem zavart. Jó volt tudni, hogy jól sikerült, és könnyű volt belenyugodni, hogy nem mindenhova én kellek.

5.Keserűség-mikor már a barátok is kétkednek benned.

A sárkányom negyedik fejéhez innentől kezdve bármikor fordulhattam, de mikor az ötödik kezdte megmutatni, hogy mekkora lángokat is tud fújni…

Az elején még kósza gondolatnak tűnt, de hamarosan rá kellett jönnöm, hogy a körülöttem lévők, a párom, a pár barátom, a családom már nem támogat. Már nem a lelket öntik belém, már nem felemelkedni segítenek, túlélni ezt a helyzetet, hanem akaratukon kívűl… …letaszítanak, még mélyebbre löknek, azaz kételkednek bennem. Nem hiszik el, hogy alig bírom tartani magam, hogy a megmaradt kevés erőmmel még mindig küzdök. Azt viszont hiszik, és mondják is, vagy ha nem mondják, akkor éreztetik, hogy szerintük nem teszek eleget. Mondják, hogy akkor valamit nem csinálok jól, hogy még mindig nem jött össze, de abban már nem tudnak segíteni, hogy mit kellene másképp csinálnom. Talán már elfelejtették, hogy egyszer ők is voltak hasonlóan nehéz helyzetben, ha nem is a munkanélküliség sárkányával küzdöttek, de  biztosan volt mesebeli szörnyük, amely önhibájukon kívül kezdett növekedni, pedig ők is megtettek ellene akkoriban mindent, ami csak az eszükbe jutott.

Már nem haragszom rájuk. De akkor…akkor haragudtam, igazságtalannak éreztem, és ahhoz már egyáltalán nem volt lelkierőm, hogy bizonygassam a saját nézőpontomat.

A depresszió és ezáltal a sárkányom ekkor kezdett igazán elhatalmasodni rajtam.

6.Pánik-ha kinő ez a fej, akkor már magadban is kételkedsz:

A mesében sincs másképp, mint a valóságban: az ötödiket a hatodik követi, és így tovább…

Ez a fej az ötödik miatt, és majdnem azzal egy időben kezdett nőni. Aki egy kicsit is hajlamos nemcsak az önsajnálatra, hanem önmaga hibáztatására, annak még előbb is kinőhet. Lehet második, harmadik is.

Ekkora már alig jártam társaságba. A barátaimat elhanyagoltam, szinte az egész napomat semmittevéssel töltöttem. Az álláshirdető oldalakat már szinte gépiesen görgettem végig… kevesebb álláshirdetés jelent meg, mint valaha, és én kezdtem jobban elkeseredni, mint valaha. Rossz álmok gyötörtek, kialvatlan, kedvtelen lettem. A testmozgást ekkorra már teljesen elhanyagoltam, örömöt sem leltem szinte egyik napi tevékenységemben sem. Csak azt éreztem, hogy ez napról-napra rosszabb lesz. Már nem volt „pozitív hozzáállás-pozitív gondolat”, hiányzott a hit, és a tenni akarás is.

Párkapcsolatom már egyáltalán nem volt kapcsolatnak nevezhető, inkább egymás mellett éltünk, mint együtt. A családi kapcsolataimban sem leltem semmi örömöt, mióta sárkányom ötödik feje kinőtt. A barátaim?... …hát talán sosem voltak. És ha voltak is időszakosan, talán sosem az igaziak.

A rendszeres pánik-hangulat miatt két mondat fészkelte magát egyre mélyebbre bennem: ”Ez így nem mehet tovább!” és „Gyökeres élet-, életmód-,és levegőváltozásra van szükségem!"

7. Félmegoldás -megoldás???

Sárkányom hat feje hatféleképpen suttogja a fülembe a dolgokat, sokszor egyszerre, néha meg kivárják a sorukat… a hat mondóka között egyszer csak feltűnik egy hetedik is… …nem derült égből villámcsapásként, hisz sokszor előjött már az elmúlt évek alatt, de most valahogy egyre nagyobb hangsúllyal kezd visszhangzani.—A hetedik fej nőni kezd: külföldre kell menni, el kell innen menni. Ha ebben senkitől nem kapok támogatást azok közül, akik közel-állnak hozzám, akkor is meg kell tennem…”Es muß sein”-ahogy a német mondaná. És ha még a Szerelmem sem támogat ebben, nem áll mellettem, nem akar jönni, ha továbbra sem hajlandó hallani sem róla, akkor nincs mit tenni, egyedül kell menni, mert így csak elveszek. Megszűnök létezni, feloldódom a mindennapi küzdés közegében, a sötétszürke porban. Eltűnök, mint különálló emberi lény, megszűnnek a gondolataim, átváltok „stand-by üzemmód”-ra. Pedig én ÉLNI akarok, ÉREZNI, HOGY LÉTEZEK.

Egyenlőre félmegoldást küldtek nekem az égiek. Változtattam is, meg nem is, maradtam is, meg nem is, külföldre mentem, meg nem is… Ezáltal persze: maradtak problémák, meg nem is, helyre jött a párkapcsolatom, meg nem is… De megtörtént a változás. Sárkányom mind a hét fejének orrából előtörő lángok, és füst csillapodni látszanak. Néha már-már csak pöfögésnek mondanám a rám gyakorolt hatásukat.

Tudom, hogy félmegoldás, nem megoldás. De azt is tudom, hogy elindultam az úton, a sárga-kövesen. Ez a helyes irány, és ez energiával tölt fel. Jó irányba nézek, és az Univerzum segíteni fog, hogy ne vesszek el, óvni fogja lépteimet, és az energia által készen állok már arra, hogy megtegyem a megfelelő lépéseket, a megfelelő időben, és helyen. Hisz semmi sem történik véletlenül…

"Hiszek a Sárkányokban, a Jó Emberekben, és egyéb Fantázia-szülte Lényekben!"